Mekkora hátizsákot vigyek maggal az Útra? Milyen szempontokat vegyek figyelembe a kiválasztáskor? Mi kerüljön bele? Igyekeztem az alábbiakban röviden-tömören összefoglalni Nektek a legfontosabbakat a témában.
(kép: saját forrás - a képen a saját zsákom és a tartalma - olyan is van rajta, ami nem kellett, ez nem került a felsorolásba)
A hátizsák
Mekkora legyen?
Az enyém 48 L-es. Mivel én nem vagyok egy Góliát (165 cm, 50 kg), nekem nagy lett, viszont alapvetően nem bántam, mert így nem volt megtömve, kényelmesen elfértem benne. Viszont ha tavasztól őszig indultok útnak (tehát téli holmit nem kell magatokkal vinni), akkor elég akár egy 38 L-es is.
Milyen szempontok alapján válasszak zsákot?
Az egyik legfontosabb szempont a túrazsák súlya. Fontos, hogy a teljes pakk, az összes cuccotokkal, tehát hálózsákkal, vízzel ne legyen több 8-9 kg-nál, így nem mindegy, hogy a zsák üresen mennyit nyom. Emellett célszerű, ha jól ki van párnázva a pánt és a deréktámasz. Utóbbi alapvető szempont, kötelező eleme egy jó túrazsáknak, hiszen nagyon fontos, hogy ne a vállaitokon, hanem a derekatokon cipeljétek a súlyt. Legyen jól szellőző, mert bele fogtok izzadni és piszok büdös lesz tőle. Meg Ti is. Célszerű, ha alul - felül nyitós, tehát nem csak felülről tudjátok a szükséges motyót kivenni belőle, hanem alulról is. Válasszatok lehetőleg sok zsebes verziót, hasznos, ha a deréktámaszon is van zseb. "Esőruhát" vegyetek hozzá is, rossz időben elsődleges szempont, hogy a zsákotok tartalma száraz maradjon. Én vettem hozzá 2-3 karabínert, de van aki csipesszel vagy biztosító tűvel oldja meg - a lényeg, hogy zoknit tudjatok rajta szártani napközben.
Milyen márkát válasszak?
Nekem egy Tatonkám van, nagyon elégedett vagyok vele. Kellett úgy egy hét, hogy összeszokjunk, megtaláljam, hogy-hogy kényelmes vinni, van bőven zsebe, jól párnázott pántjai, szellőzik, több helyen nyitható - de elég lett volna egy kisebb verzió is belőle. A legtöbben Columbiával vagy Osprey-el jöttek, de volt Mammut, Husky és Solomon is, valamint az olcsóbb kategóriából volt sok-sok Quechua is. A lényeg, hogy kényelmes és strapabíró legyen.
(kép: saját forrás - nekem nagynak bizonyult a 48 L túrazsák, a magasságtoknak megfelelőt válasszatok)
A zsák tartalma
Erre a kérdésre válaszként számtalan okosságot találtok a neten. Én a saját tapasztalataimat szeretném megosztani veletek:
Ruhanemű
- Cipő: én egy basic túraszandált vittem és a Solomon futócipőmben mentem. Előbbi az első hajnali vihar során elhagyott engem és nem is pótoltam, utóbbi viszont a legjobb barátom lett. Ami fontos: legalább egy számmal nagyobb lábbelit vigyetek magatokkal, mert bele fog dagadni a lábatok. Legyen vízhatlan, kényelmes. Ne legyen 0 kilóméretes, de agyonhasznált se. Sokan a bakancsra esküsznek, én nem éreztem szükségét.
- Papucs: sima, egyszerű, kényelmes, könnyű és olcsó legyen. Zuhanyzásnál jól jön, és amint beérsz a szállásra, első dolog lesz lerúgni a túracipőd, úgyhogy ez alap darabja lesz a motyódnak.
- 3 db alsónemű (egyet viselsz, egy szárad, egy pót - érdemes túraboltban, sport változatot beszerezni belőlük)
- három póló (szintén hasonló megfontolásból, gyorsan száradó taktikai pólókat érdemes magatokkal vinni)
- egy rövidnadrág (kettőt vittem, egyet otthagytam a szálláson, nem volt rá szükségem)
- egy hosszúnadrág (válassz vízhatlant vagy gyorsan száradót)
- aláöltözet (hasznos, mert gyorsan tud hidegre fordulni az idő+aludni is lehet benne, mert kényelmes)
- polár pulcsi (mindenképpen legyen nálad)
- esőkabát (elengedhetetlen, a poncsó még jobb)
- 4 pár zokni (Napközben cserélgesd őket, akár óránként, amit leveszel, szárítsd a zsákodon jó időben - kb az egyetlen bevált praktika a vízhólyagok ellen - ne sajnáld rá az időt, én a Merinora szavazok)
- csősál, kesztyű, sapi (tavasszal, ősszel a hajnalok meglepően hűvösek tudnak lenni)
- kabát (mint az előző pontnál)
- utcai ruha (ez nem kötelező, nálam volt egy kicsire összehajtható, kb 10 dekás nyáriruha, délutáni városnézésnél jó érzés volt embernek érezni magamat benne)
- túra-vagy baseball sapi (valami védje a kobakodat és a tarkódat, mert szeptemberben is simán lehet napszúrást kapni)
- övtáska - (legyen kicsi, de férjen el benne a pénzed, telefonod, okmányaid és ezt vidd magaddal még a zuhanyzóba is)
- törölköző (sport változat)
- túrabot (igény szerint, kint is tudsz venni, én megvoltam nélküle, de az első napon jól jött volna)
- napszemcsi (én szemüveges vagyok, tehát nálam nem volt, ha hasznos)
- hálózsák (hőmérsékletnek megfelelő, könnyű, kis helyet foglaló modellt válassz)
- fürdőruha/nadrág (tavasztól őszig klasszul lehet napozni délután a folyópartokon, illetve néhány szálláson van medence is)
(kép: saját forrás - a fürdőruhát ne hagyd otthon, vadvíz mellett és medencés (12-15 euró volt a fenti kettő) szállás esetén is hasznos lehet)
A motyó
- elsősegély csomag (hasznos, legyen benne fertőtlenítőszer és sebtapasz, kint is meg tudod venni)
- gyógyszerek, vitaminok (láz-fájdalomcsillapító, C-B vitamin, magnézium, kálcium kötelező, kint is meg tudod venni, de nem nagyon van kis kiszerelés)
- pipere (csipesz, tusfürdő, sampon - mindenből kis kiszerelés, ha kézzel mosol mosószer, kézfertőtlenítő, kézkrém, fogkefe, fogkrém, fésű, ajakápoló)
- körömcsipesz (szárítókötél mindenhol van, csipesz nagyjából sehol)
- fejlámpa (ha ősszel indulsz, nagyon későn világosodik és két település között nincs közvilágítás /ráadásul rád is sötétedhet bárhol/, tehát kell, illetve a reggeli pakolásnál annak a fényénél tudsz tenni-venni úgy, hogy ne zavarj másokat)
- töltő (telefonhoz, okosórához)
- elosztó (imádni fognak érte, mert kevés a konnektor és mindenki mindent töltene a szállásokon- egyszerre)
- nemzeti színű felvarró (igény szerint, nekem volt, igaz minden második olasz is megállított)
- fésűkagyló (ezt ne hagyd ki, egyrészt mert fixen lesz egy tárgyi emléked az Út végén, ami végig veled volt, másrészt ez a zarándokút hivatalos jelképe, kint meg tudod venni nagyjából bárhol)
- fülhallgató/füldugó (néha út közben se jön rosszul a zene, de este különösen fontos alváshoz és annak érdekében, hogy ne zavarj mások, a füldugó meg ahhoz szükséges, hogy békében tudj aludni, mert mindig lesz körülötted valaki, aki őrülten horkol)
- okosóra (ez nem kötelező, de nem rossz, ha látod, hogy mekkora távot tettél meg)
- mobiltelefon (fontos a térkép és az applikáció miatt, na meg, hogy tudj jelezni, ha baj van)
- útikönyv (nem kötelező, de nem rossz, én John Brierley-ét ajánlom, megéri vinni)
- kanál/villa/kés műanyag kombó (hasznos)
- tű, cérna (kötelező darab vízhólyagokhoz és ha elszakadna (el fog) valami a táskádon vagy a ruháidon)
- naptej (vigyél magaddal bármikor is mész, mert elképesztően le lehet égni)
- papírzsepi (kommentár nélkül)
- alkoholos filc (az Úton gyakran hagynak üzenetet az emberek a lehető legkülönbözőbb helyeken - természetesen ne a templom falán próbálgasd, csak ésszel)
- kulacs (nekem volt, elhagytam egy hét után, nem vettem másikat, megfelelt a műanyag palack is, de hasznos)
- vászon zsák (egyrészt bevásárláshoz, másrészt a szennyesnek, harmadrészt mindennek is, mert ez nem csörög, nem zavarsz vele másokat és még környezetbarát is)
- személyes okmányok (személyi, útlevél, érdemes kiváltani az EU-s tb kártyát, utasbiztosítás igazolása)
- kisolló (fog kelleni, az összecsukható átmegy a repülőtéri átvizsgáláson, de kint is lehet venni pár eruróért)
- bicska (nem megy át a reptéri átvizsgáláson, vegyél kint egy egyszerűbb darabot, hasznos társad lesz)
- müzli vagy energiaszelet, csoki, diákcsemege (kis helyet foglal, mindig legyen nálad, mert sosem tudhatod, hogy mikor lesz rá szükséged)
- esőnadrág, kamástli, háló ruha (opcionális, nálam egyik sem volt, túléltem nélkülük)
- füzet, toll (bármikor szükséged lehet rá)
(kép: saját forrás - a lábbelid legyen kényelmes, vízhatlan és legalább egy számmal nagyobb a lábadnál)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.