Bakancsjárat

Egy verőfényes szeptember elejei délelőttön érkeztem meg az El Camino klasszikusnak számító kiindulási pontjára, St-Jean-Pied-de-Port-ba. Beérve a városba első dolgom volt az előre lefoglalt szállást megkeresni, ahol bár becsekkolni csak délután lehet, ám egy euró fejében egy zárható, amolyan gimnáziumban használatos szekrényben ledobtam a cuccomat, aztán a nyakamba vettem a várost - ami csodaszép.

(kép: saját forrás - St-Jean-Ped-de-Port)

A Pireneusok lábánál fekvő apró kis ékszerdoboznak ugyan csak megközelítőleg 1500 fő az állandó lakossága, ám a zarándokok miatt egy igazi nyüzsgő kisváros, miközben ma is őrzi középkori hangulatát. A fallal védett belváros kőházai között kanyarognak az apró, macskaköves utcák, ahol éttermek, fagyizók, szuvenír boltok és a zarándokok Mekkája, a mindennel IS felszerelt sportbolt váltják egymást. Itt nagyjából bármit megtaláltok, amit otthon kifelejtettetek a zsákból, vagy éppen nem tudtatok magatokkal hozni. Túrabotok (amit repülőre, utastérbe nem tudtok felvinni magatokkal, csak feladott csomagba kerülhet bele), bakancsok, papucsok, csősálak, eső ruhák, teljes menetfelszerelés a négy évszakra felkészülve és hátizsákok. Árban nem drágább (sőt), mint itthon a Dechatlon és a legnagyobb túraruháztatot és felszerelést gyártó márkák közül is válogathat az arra tévedő. Persze a szuvenírek itt jelen vannak: az El Camino jelképével, vagyis a fésűkagylóval ellátott pólók, pulcsik és sálak széles tárháza várja a vásárlókat, de kitűzőket, karkötőket és bicskát is vásárolhatunk itt "Camino" mintával. Valamint itt (is) beszerezhetjük a zarándok útitársát, a fésűkagylót, teljes életnagyságában, mely majd végig elkísér Titeket utatok során.

A másik fontos megálló a Rue de la Citadelle 39, vagyis a zarándokiroda (szieszta időre tessék ügyelni), ahol kiválthatjuk a credencial-t azaz a zarándokigazolványt. Én ezt már itthon megtettem, magyar igazolvánnyal szerettem volna menni, aminek egyébként csodájára jártak, mert sokkal szebb, mint a kint kiváltható igazolvány.

(kép: www.szentjakabut.hu/ - Itt megtaláltok minden hasznos infót a kiváltáshoz).

A "nagykönyvbe" viszont mindenképpen szükséges feliratkoznunk, azaz jeleznünk kell, hogy útra kelünk az adott napon, megadni a kiindulási és a végpontot, bemutatni az úti okmányunkat. Illetve az irodában egészen izgalmas infókhoz is juthatunk, mint példádul, hogy az előző évben mely országokból érkezett a legtöbb zarándok és feljegyezve saját nevünket a "vendégkönyvbe" arra is van lehetőségünk, hogy megkukkantsuk, az elmúlt néhány napban elindult-e más magyar is az Úton.

(kép: saját forrás - előkelő helyen áll kis hazánk zarándokok tekintetében, de tartogat a lista néhány meglepetést is)

Továbbá itt adják át a zarándokoknak a térképet és a "menettervet", amely 33 napra osztja fel a Camino útvonalát, továbbá adnak egy részletes listát az útvonal mentén fekvő összes városka zarándokszállásairól nyitva tartással, árral, felszereltséggel, férőhellyel és elérhetőséggel ellátva.

A várost átszelő folyó, az apró hidak, a Notre-Dame du Bout du Pont Church, St-Jean katolikus temploma, az éttermek, az ódon várromok, egyszerűen rabul ejtik az embert. Az esti misét ajánlom mindenki figyelmébe a fent említettem templomban, ahol minden zarándokot megáldanak Útjának megkezdése előtt. Az éttermek a szieszta után tömve vannak, de zarándokmenüt természetesen már itt is lehet kapni, ami nem csak laktató, hanem elképesztően finom is. 

(kép: saját forrás - St-Jean óváros)

Délután átvettem hivatalosan is a szállást, megkaptam zarándok utam első pecsétjén (minden szálláson pecsételnek, a zarándokútlevél megléte ugyanis magától értetődően feltétele az albergue-ben való megszállásnak), elfoglaltam a hat ágyas, tizenkét fős szobában az ágyamat. A szállásom egyébként a Gîte Le Chemin vers l'Etoile volt, booking-on foglalható, nagy, jól felszerelt konyhája van, mosni kézzel lehet, de centrifuga van, teregetni az udvaron lehet. Reggeli igényelhető, meglehetősen jó helyen van a városban.

A napom további része azzal telt, hogy a túlsúlyos zsákomat igyekeztem könnyebbé tenni, így a magammal vitt holmijaim egy részétől megváltam. A posta sajnos elég drága mind Franciaországból, mind Spanyolországból hazánkban, de a zarándokszállókon általában van egy "free" feliratú dobozka, amiben otthagyhatjuk a számunkra felesleges holminkat és természetesen mi is kivehetünk belőle bármit, amire úgy érezzük, hogy szükségünk lehet az Út során.

A városban elköltött vacsora és a mise után (ami vallási hovatartozástól függetlenül megérinti az ember lányát) még sétáltam a folyóparton, megvártam, hogy leszálljon az este, de természetesen még kapuzárás előtt (alburgue-je = zarándokszállása válogatja ennek időpontját, de általában 21:00-22:00 környékére szokott esni) visszaértem a szállásra. A zsákom összepakolása után eldőltem a nekem szánt emeletes ágy felső szekciójában, belebújtam a hálózsákomba -  és mondanám, hogy mély álomba merültem, ez azonban nem lenne igaz. Egyrészt a másnap rám váró kaland izgalma, az első "buen Camnio"-k, a zarándokút jelzések városszerte, a szeretet és a kedvesség, amivel a helyiek és a többi zarándoktárs fogadott mind-mind ott munkálkodott bennem és ébren tartott. Másrészt pedig nem vagyok hozzászokva, hogy tizenegy hálótárssal osztozom egy légtéren, a füldugó pedig sosem volt a barátom, így felszínes, de annál édesebb, várakozással teli álomba szenderültem lámpaoltás után.